351.      "Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek,
Engem vár, engem, rohanok"

352.      "Az Isten könyörületes,
Sokáig látatlan és néma"

353.      "Béke és halálos örökség"

354.      "A virág elhervad rövid pár nap alatt,
De emléked szívünkben örökre megmarad.
Számunkra Te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok."

355.      Lomb, szirom, virág, susogja a szél
Hogy emléktek köztünk örökké él.

356.      Sokat fáradtak az élet tengerén
Pihenjetek most Jézus szent szívén

357.      Jézusom Te adtál erőt a szenvedésben,
Adj örök nyugalmat lelkünknek a mennyben.

358.      Istenbe vetett hit ragyogjon sírod sötét éjszakája,
Virrasszon koporsód hosszas álma felett

359.      Elválni kedveseinktől fájdalmas és nehéz,
de szívem a Szent reménnyel a jövendőbe néz.
Jézus én bizodalmam hiszem, hogy egy napon
Szeretteimet a mennyben újra megláthatom.

360.  Te voltál a fény, a ragyogás
Kérlek, vigyél el magaddal
És ha szerelmed porrá égett
Hints be vele a régi emléket
Ha majd letesznek hozzád, megfogom a kezed
Még érezzük, hogy összetartozunk
Ez lesz az utolsó legboldogabb napunk.

361.  Elfáradtál az élet tengerén
Pihenj csendben a föld lágy ölén.

362.  Hosszú volt az út, amely véget ért
Beteg szíve örök pihenőre tért.

363.  Drága kincsek voltak mindketten nekünk.
Ti kincsek elvesztetek, s csak a bánat jutott nekünk.
Szeretetünk veletek van a síron túl is.
Emléketek él közöttünk, míg oda jutunk mi is.

364.  Álom volt az életem, egy kis rövid álom,
Letörte ifjú életem, rövid boldogságom.
Elhervadt virágom mosolygó fényében.
Miért vitt bimbót a halál,
Mikor tépett rózsát is talált.

365.  "A test elragadtatott a földről; nem úgy mindaz, ami reá emlékeztet."

366.  "Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott,
de fölöttem ragyognak a csillagok."

367.  Mi nem válunk el, csak te előre mentél.

368.  "Végre nem butulok tovább!"

369.  Nem remélek semmit. Nem félek semmitől. Szabad vagyok.

370.  Hulló könnyekkel állok sírod felett,
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Odavágyom hozzád megpihenni.

371.  "Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
Elszállt az álom és a láz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
és nem emel, és nem aláz."

372.  Miért tép rózsát a kegyetlen halál, mikor annyi hervadt rózsát talál?

373.  Síromnál ne hullass könnyeket, nem én fekszem itt, nem haltam meg. Én vagyok a hűs nyári szellő, csillogó hó, folyóparton a kő. Ne gyászolj, töröld le könnyedet,
nem haltam meg, e sír engem el nem temet.

374.  Síromra tegyetek egy szál vadvirágot, az kísérje utam, amerre majd járok.

375.  Drága összetört virágaink,
Pihenjetek csendesen,
Ne érezzétek fájó könnyeink,
Álmodjatok, míg találkozunk odafenn.

376.  "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek."

377.  "Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben."

378.  "Csak egyet álmodsz, és jövök,
A földön itt mi sem örök,
S melletted leszek újra én."

379.  "Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló."

380.  Ha rám gondoltok, köztetek leszek,
de fáj, ha látom könnyetek.

381.  Ha rám gondoltok, mosolyogjatok,
mert én már Istennél vagyok.

382.  De sokáig elnéznélek, ha még egyszer láthatnálak!

383.  Elcsitult a szív, mely értünk dobogott,
Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.
Számunkra te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok.

384.  Vándor, ha erre jársz,
itt egy szomorú emléket látsz:
Kicsiny fiút takar e sír -
Lehajtott fejjel idézd fel őt.
Kapott biciklit, kisautót,
Szerető családot, szülőt, nagyszülőt,
Dacolt a veszéllyel,
Végül mégis ő ment el vesztesen.

385.  Tiéd a csend és a nyugalom, miénk a könny és az örök fájdalom.

386.  "A fekete földben feketén
súlyos titokként fekszem én."

387.  "Síromnál sírva meg ne állj!
Nem ott vagyok, nincs is halál."

388.  Az élet olyan, mint a viharos tenger, melyben csak dolgozik az ember,
S ha egyszer céljára talál, csónakját felborítja a halál.

389.  Hiába ültetünk sírodra virágot,
eltemettünk ide egy egész világot.

390.  "Ifjú virág volt, mit se tudott a lét viharáról,
S máris törve pihen, s törve sir érte szívünk."

391.  "Mint a szelíd tavaszalkony, olyan volt ifjú halálod,
S gyász örök éje borult ránk a bús alkony után."

392.  "Megrontott tested már búsan rejti a mély sír,
Ám emléked örök kincse szívünk vigasza."

393.  "Kedveseink! álmodjatok édes, szép síri álmot,
Őrt áll itt szelíden, s nem feled a szeretet."

394.  Boldog, aki elhagyja a világot, boldogtalan, akit elhagy a világ.

395.  "A harcot, melyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés."

396.  Életed legszebb tavaszán, eltiport a halál, Emléked szívünkben örökké fáj.

397.  A halál korán elragadt, de emléked meg marad.

398.  Te voltál a mindenünk a bánat maradt meg nekünk.

399.  Bolygócsillagként élted életed,
S halálod is úton talált.
Oh, nyugodj most e néma hant alatt,
Míg egyszer én is eljövök hozzád.

400.  Akinek szüleit nem fedi sírhalom, Nem tudja igazán, hogy mi a fájdalom.